Az ÚRNAPJA, az ISTEN SZERETETE. Másként mondva: IGE és KENYÉR – JÉZUS az ÉLET KENYERE – az EUCHARISZTIA!
Ne feledd…EMLÉKEZZÉL!! Tudd, hogy ez nem emlékünnep, hiszen Istennek, az állandóan köztünk lakó, s velünk egyesülő Jézusnak az ünnepe.
Az úrnapja az egész ÉVNEK és az egész ÉLETNEK szól. A húsvéti idő ünnepei pedig, az egyszeri ünnepélyes eljövetelének emléknapjai.
Bizony, már három hónapja, a járvány kezdete óta kezet sem foghattunk. Ezen ok miatt a szentmise liturgia részéből kihagytuk a békejobb nyújtást. Lám, úrnapjától kezdve ez újra lehetséges.
Milyen jó, hogy Jézus sem fukarkodott a szeretetteljes mozdulatokkal. Egyik legszebb mozdulata a KENYÉRADÓ KEZÉNEK KINYÚJTÁSA. Ezt szánta szeretete utolsó jelének, s majd KERESZTÁLDOZATÁVAL együtt méltónak találta a MEGÖRÖKÍTÉSRE a MEGDICSŐÜLT TESTÉT az EUCHARISZTIÁBAN.
A legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGBEN nemcsak Isten kegyelme, hanem MINDEN KEGYELEM FORRÁSA, JÉZUS jön HOZZÁNK!
Tudod, amikor a SZENTSÉGIMÁDÁS formájában, úgymond “MEGNYÚJTJUK” Isten szeretetének PILLANATÁT (akár egy órán át), azért tesszük, hogy a SZERETETET legyen időnk SZEMLÉLNI, az pedig így egészen áthasson minket.
Ebben az adorációban Krisztus arra hív, hogy ÉLETÜNK is ilyen szeretetben ODAAJÁNDÉKOZOTT élet legyen.
Így lesz valóban FORRÁS az Eucharisztia, “vegyétek és egyétek!”. Jézus ezen KENYÉRADÓ mozdulatára nem válaszolhatunk szebben, mint HÁLAADÁSKÉPPEN az iskolaév befejezéséért: a TE DEUMMAL.
László atya