Bevezetés az Evangéliumhoz

Az elmúlt vasárnap János evangéliumából hallottuk az első találkozást Jézus és a tanítványok között. Ma a Márk evangéliuma szerinti evangéliumot olvasva tanúi lehetünk annak, hogy a megszólított tanítványok az első hívó szóra követik Jézust.
A mai evangéliumi szakaszban, az Úr Jézus megkeresztelkedése utáni első, nyilvánosság előtti mondatát, mintegy kiáltványát halljuk majd, amelyet egykor Galilea lakosságához intézett, s amely így szólt: „Betelt az idő. Közel van az Isten országa. Térjetek meg! És higgyetek az evangéliumban!” Ma felénk hangzanak e szavak. S milyen visszhangra találnak bennünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Félix atya

Evangélium

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Mk 1,14-20

Hirdetések

  • A fenyőfák lebontásához, melyet csütörtökön, január 28-án este fél 6 órakor végzünk, segítséget kérünk és várunk. 
  • A hét jeles napjai:
     ​hétfő: Szent Pál apostol megtérése – Pál fordulása –​ünnepnap
     ​csütörtök: Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító​ emléknap
  • A templomtakarításban a 4. csoport következik.
2021. 01. 24. – Hirdetések

A weboldal használata előtt el kell fogadnod, hogy cooie-kat használunk. további információk

Oldalunkon a "mind engedélyezve" cookie beállítást használjuk annak érdekében, hogy a legjobb böngészési élményt nyújthassuk. Ha a cookie beállítások megváltoztatása nélkül folytatja a weboldal használatát, vagy az "Elfogadadom" gombra kattint, akkor hozzájárul a cookiek használatához.

Bezárás