Örömhír szó


A mai perikópa üzenetét egy kifejezésben a következőképpen foglalhatjuk össze: „a tett igene”.
Könnyű bárki kérésére „igent” mondani, ám sokkal nehezebb azt valóra váltani. Gyakran megtörténik (nem mindenkinél, de egyre többeknél), hogy az “igen” „nem”-mé alakul.
Főleg a házasságot kötő fiataloknál tapasztalható sajnos ez a példa. Jellemünk és emberi tisztességünk értéke függ attól, mennyire álljuk adott szavunkat. Ígérni, mindenki tud, de azt teljesíteni: becsülettel, pontosan, ez már egész embert kívánó feladat. Elvilágiasodott korunkban sokan éppen azért utasítják el a keresztény életvitelt, mert csak nevükben keresztények, de tetteikkel és életükkel egészen más utakat járnak
Az “engedetlenek” simán becsapják, ha kell, vagy ha a helyzet úgy hozza számukra, szüleiket, tanáraikat és még Uram bocsá’ ezt teszik a jó Istennel is.
Vajon kik ezek az „engedetlenek”? Azok, akik azt rebesgetik: “ó, minek menjek misére, hittanra, biblia-órára, én már „elsőáldoztam”, „bérmálkoztam”. Vallásos életük ezzel már véget ért.
A legszebb szó, amit mi Istennek mondhatunk: “igen Atyám”, s ennek akkor van értéke, ha ezt tettek követik!!
Akárhogy is erőlködünk, sose fog kapásból menni a “jó”. Csak úgy sikerülhet, ha belátó, megtérő emberekké válunk, és ha nem is első szóra, de legalább “többedikre” igennel követjük az Atya akaratát. Jó példa lesz számunkra az októberi hónapban a “rózsafüzér” imádság elvégzése.

Hirdetések

  • Szerdán, szeptember 30-án este 6 órakor Bibliaóra lesz a Don Bosco Közösségi Házban.
  • A 2020/2021 évi program a honlapon a Hitéleti programok menüpontban található
  • Október 2-án elsőpéntek, a Rózsafüzér Társulat tagjai este fél 6 órától imádkozzák a rózsafüzért.
    Október hónapban a szentmisék után közösen imádkozzuk a rózsafüzért (1-1 tizedet mondunk).
  • Következő vasárnapi persely – adományainkat a Péterfillérek gyűjtésére ajánljuk fel.
  • A hét jeles napjai:
    kedd: Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael főangyalok ünnepe
    csütörtök: Lisieux-i Szent Teréz emléknapja
    péntek: Szent Őrzőangyalok emléknapja
  • Templomtakarításban a 2. csoport következik.
2020. szeptember 27. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

A weboldal használata előtt el kell fogadnod, hogy cooie-kat használunk. további információk

Oldalunkon a "mind engedélyezve" cookie beállítást használjuk annak érdekében, hogy a legjobb böngészési élményt nyújthassuk. Ha a cookie beállítások megváltoztatása nélkül folytatja a weboldal használatát, vagy az "Elfogadadom" gombra kattint, akkor hozzájárul a cookiek használatához.

Bezárás