Örömhír – szó

A mai evangélium üzenetét, ha egy kifejezésbe akarjuk összesűríteni, akkor azt mondhatjuk, hogy a munkabér összegéről szól. Megtanítja nekünk Jézus, hogy a munka nem “jutalom”, hanem bizony emberi jog.
Jézus, amikor ilyen dolgokról beszél (amiről mi rendszerint elfeledkezünk itt a földön), akkor Ő példabeszédeivel tud minket visszatéríteni saját életünkhöz. Ezzel mutat rá miként lehetne orvosolni az “igazság” sebeit. Istennél csak egy jutalom van, az élet.
Tudod, az életnek nincsenek mértékegységei, s bizony nem is lehet azt felváltani. Mert az Isten, a “gazda”, mindenkinek a legjobbat akarja az egy dénár “fizetséggel”. Az Ő bérezése nem teljesítmény-alapú és nem is időarányos.
Nos tudd, hogy ez a dénár az üdvösség, s ennél többet nem tud adni senkinek. Ennél többet befogadni sem tud senki, ez a maximum, a létező legjobb állapot.
Aki többet kíván az Istenből, az többet fog belőle érzékelni az üdvözüléskor, anélkül, hogy ezért irigyelnénk egymást, hiszen mindenki úgy fogja érezni, hogy az üdvösségnél boldogabb dolgot nem tud kapni.
Gyakran arról is elfelejtkezünk, hogy mert papíron régebb óta vagyunk keresztények másoknál, az még nem jelenti azt, hogy ténylegesen dolgozunk az Úr szőlőjében.
A beleszületett, rutinszerű kereszténység sokszor elfeledteti velünk, azt a szomorú tényt, hogy miközben büszkék vagyunk vallásosságunkra, még mindig ott “ácsorgunk tétlenül a piactéren”. Ezért, az utolsó órában beállóktól a “később megtérőktől” ne irigyeljük a teljes bért.
Ezért halmozza el az apa minden kincsével a hazatérő “tékozló fiát”. Akik a nap első órájában állnak be, azok tapasztalják meg a gazda biztonságát és tanulják el tőle azt a nagylelkűséget, amit nekünk is gyakrabban kéne gyakorolnunk.

Hirdetések

  • Mint ismeretes, hazánkban a vírusjárványban több száz regisztrált megbetegedés történt az elmúlt héten, ezért kérjük a kedves híveket, hogy fokozottan tartsák be a járványügyi előírásokat (maszk-viselés, kézfertőtlenítés stb.).
  • A hét jeles napjai:
    hétfő: Szent Máté apostol és
    evangélista ünnepe
    szerda: Szent Pió atya emléknapja
    csütörtök: Szent Gellért püspök és
    vértanú ünnepe
  • Templomtakarításban az 1. csoport következik.

2020. szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap

A weboldal használata előtt el kell fogadnod, hogy cooie-kat használunk. további információk

Oldalunkon a "mind engedélyezve" cookie beállítást használjuk annak érdekében, hogy a legjobb böngészési élményt nyújthassuk. Ha a cookie beállítások megváltoztatása nélkül folytatja a weboldal használatát, vagy az "Elfogadadom" gombra kattint, akkor hozzájárul a cookiek használatához.

Bezárás