Örömhír szó
A mai evangélium fő érdekessége az, hogy a HITET a pogányok felé sugározza, így továbbra is VILÁGÍTÓTORONY marad, ahogy a mai perikópa fogalmaz: azoktól a MORZSÁKTÓL, amiket a POGÁNYOK CSENNEK el “asztalunkról”.
Ők is ÉHEZNEK ISTEN KENYERÉRE, hiszen megjön rá az ÉTVÁGYUK.
Lám, Jézus asztalánál mindenkinek jut “kenyér”, mert Ő EUCHARISZTIKUS KÖZÖSSÉGET akar ALKOTNI. Ez lenne az EGYHÁZUNK HIVATÁSA. Jól szemlélteti mindezt a kánaáni asszony példája, aki elnyeri HITE JUTALMÁT.
Jézus kemény beszéde arra akar figyelmeztetni minket, hogy a “régi dicsőség” NEM elegendő a JÖVŐ építéséhez, meg kell érte KÜZDENI.
Önmagában a SZERTARTÁSOK NEM változtatják meg az embereket, de a JÓSÁG hatással van a szívünkre, lelkünkre így talán ez az EGYETLEN dolog, ami valóban MEGVÁLTOZTATHAT minket!
Hirdetések
Csütörtökön, augusztus 20-án a szentmise reggel 8.00 órakor lesz templomunkban.
A szentmise után 9.00 órakor kezdődik az Olvasókörben az ünnepi programsorozat, melynek része az új kenyér ökumenikus megáldása.
Augusztus 22-én Rózsafüzér Zarándoklat lesz a Szent Albert Központban; találkozó a Főbejáratnál 9.30 órakor.
Templomtakarításban 2. csoport következik.