Karitász csoport

 

karitaszlogoA csoport első munkatársaival, akik Kuglerné Zsuzsi, férje János, Sáska Erzsébet, jómagam és férjem Nyúl József 2009 őszén kezdtük meg karitászos munkánkat a plébánián.

Ekkor kezdte meg szentgyörgymezői szolgálatát Fehérvári Lajos atya is. Azóta is együtt épülünk, fejlődünk ki-ki a maga területén.

Lajos atyától az első pillanattól kezdve maximális támogatást kapunk. Az új közösségi ház építésekor gondolt a karitász csoportra, és egy tágas helységet bocsájtott rendelkezésünkre. A templomban és a közösségi házban is mindig van helyünk megtartani a húsvéti és karácsonyi délutánokat, az élelmiszerosztásokat, a ruhabörzéket, a Szent Cecília emlékmisét és jótékonysági hangversenyt, az első gyónóknak palacsintázást, elsőáldozási vendéglátást, idősek miséjét, édesapák megáldását, és a régiós rózsafűzér zarándoklat befejező programjait.

Az eltelt évek alatt 2010-ben Kincses Lászóné Mónika és Tóthné Hanzsér Hajnalka , 2012-ben Kálazi Tiborné Vali és férje Tibor, 2015-ben pedig Thuracz Istvánné Rita és Hurai Csabáné Julika csatlakozott munkatársként a csoporthoz.

Csoportunk Árpádházi Szent Margitot választotta védőszentjéül. A szent magyar királylánynak életeleme volt a kerésztényi szeretet gyakorlása, a családi béke elősegítése.

A plébániai közösség is elfogadja, ismeri és segíti munkánkat. Igaz, hogy ma 11 karitászos tevékenykedik a plébánián, de mellettünk még nagyon sokan állnak támogatóként. Van, aki templomot díszít, fuvaroz, süteményt süt, kipakol, bepakol, anyagi támogatást nyújt, élelmiszer adományt ad. A jó Isten fizesse meg mindenki munkáját.

Bemutatkozásunkat Páli szent Vince gondolatával zárom, aki szerintem nagyon frappánsan megfogalmazta egy karitászos munkakörét.

Csillogó tettekre elég munkást talál Isten,
de még sok olyan munkásra van szüksége,
aki feltűnés nélkül dolgozik.”

Nyúl Józsefné Éva

karitász csoportvezető


Következő programjaink: a főoldalon az idővonalon lefelé haladva olvashatók 

Éves programunk és korábbi események az Eseménynaptárban érhetők el

Csoportunk életéhez kapcsolódó események beszámolói, lelki olvasmányok, bővebb írások az Aktualitások menüben találhatók a “karitasz” címkével ellátva.

Látogasson el a Média menübe képekért!

A csoport 2016. évi munkájáról beszámoló itt olvasható

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterEmail this to someone